Powered By Blogger

2012. augusztus 28., kedd

Szemes Nóra személyi stylist: "Van, akinek a ruhái 90 százalékát ki kell dobni"


Rengetegen vannak, akiknek a szájából gyakran elhangzik a "Nincs egy ruhám se!" mondat, pedig van ruhájuk, csak éppen a fele, sőt valakinél majdnem mind nem neki való. Szemes Nóra személyi stylist szerint mindenkinek azt kell kiemelnie magán, ami szép, a kevésbé előnyös részeket pedig el kell takarni. Sajnos sokan nincsenek vele tisztában, mi áll jól nekik - ezen viszont lehet segíteni.
"Ahogyan én sem értek a matematikához, a lakberendezéshez vagy a könyveléshez, úgy vannak, akiknek semmi érzékük nincs az öltözködéshez" - mondja Nóra. Ő az egyike azoknak a Magyarországon dolgozó szakembereknek, akik nem a sztárokat öltöztetik, hanem a teljesen hétköznapi embereknek segítenek megtalálni a saját stílusukat. A jelek szerint rengetegen vannak, akiknek ez nem megy: Nórát folyamatosan keresik, hetekre előre betelt a naptára.
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Az öltözködés egyrészt funkcionális, amit mindenki megtanul már gyerekkorában: ha hideg van, akkor sapkát vesz fel és sálat. Ugyanakkor önkifejezés is, azaz nem mindegy, milyen az a sapka vagy a sál. "Mindenki az első benyomás, egy külső kép alapján ítél meg bennünket először, ami lehet nagyon pozitív és nagyon negatív is. Különlegesnek gondolják, aki valami pluszt rendel az egyszerű öltözékekhez, színesen öltözik, mintás darabokat vagy különleges kiegészítőket visel. Nem lehet elvonatkoztatni az első benyomástól, így is, úgy is meg fognak ítélni ez alapján."

Öltözködni, azaz jól öltözködni tehát hasznos, a vásárlás éppen ezért kész tortúra azok számára, akik nem értenek vagy nincs érzékük hozzá. "A legtöbb ügyfelem kimondottan nem szeret vásárolni. Sokan arról panaszkodnak, hogy amikor bemennek egy boltba, azt érzik, hogy az eladók bámulják őket, túl sok a ruha, a szín, hangos a zene, sok a többi ember, ez számukra borzalmas élmény. Rendszeresen találkozom olyanokkal, akik hat-nyolc órát mennek a városban és csak egy-két ruhát vesznek maguknak - ha egyáltalán vásárolnak valamit -, és még azzal sem elégedettek. Ha valaki nincs tisztában a stílusával, nem tudja, mi áll jól neki, akkor még el is veszik a látszólag nagy kínálatban. Azt gondolják, hogy rengeteg a ruha, és egyszerűen nem tudják feldolgozni ezt a mennyiséget. Pedig nagyon kicsi a választék az üzletekben, hiszen a legtöbb helyen ugyanazt kapni."
"Egy széles csípőjű nő nem vehet fel például hagymaszoknyát, mert az még jobban erősíti ott, ahol nem kellene"

A stylist szó Magyarországon sokak számára fellengzős vagy éppen pejoratív. Nóra is rendszeresen találkozik olyanokkal, akik nem tudják, hogy ez egy külön szakma és nem értik, miért van rá szükség. "Sokan azt kérdezik, hogy ebből meg tudok-e élni és hitetlenkedve néznek, amikor elárulom, hogy folyamatosan dolgozom. Mindig azt hiszik, hogy az én ügyfeleim híres emberek." Ez pedig nem igaz: a stylistot főleg hétköznapi, legalább harmincéves érdeklődők keresik, de volt már 19, ahogy 62 éves ügyfele is. "Ők azok, akik már szültek egy gyereket és az otthonlét után szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra. Vagy még nem szültek, de már felcsúszott egy-két plusz kiló, amivel nem tudnak mit kezdeni. A legtöbben ülőmunkát végeznek, irodában dolgoznak, könyvelők, könyvvizsgálók, ügyvédek, orvosok, HR-esek, PR-esek, értékesítők, hivatalban, bankszektorban dolgozók, tanácsadók, informatikusok, pályázatírók, de van óvónéni, tolmács és személyi edző is. Attól függetlenül, hogy mi a foglalkozásuk, a probléma szinte mindig ugyanaz: nem találják a stílusukat."
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Nóránál minden egy személyes találkozóval kezdődik, amikor az önálló stíluskeresésbe belefáradt alany elmeséli, mit is szeretne. A legtöbbször egyszerűen nőiesebben öltözködni, csak éppen nincsenek tisztában saját nőiességükkel. "Sok önbizalomhiányos nővel találkozom, akik hisznek a médiában sugárzott ideálképnek, hogy a 36-os méret az igazi. Attól, hogy valakin van 5-10 kiló fölösleg, még lehet tökéletes homokóra alkata. Nem mintha típusba kellene sorolnia magát. Csak álljon oda a tükör elé, és nézze meg, mit szeretne megmutatni. Szép a dekoltázsa, vékony a dereka? Akkor ezeket kell kiemelni. Szerintem nagyon kevés ember végez önvizsgálatot. Pedig ha zsákot húz magára, akkor tényleg rosszul fog kinézni. A legegyszerűbb az lenne, ha mindenki megbarátkozna önmagával."
"Akik nemrég jó pár kilótól szabadultak meg, az üzletekben továbbra is a nagyobb méretet választják. A trükk, hogy tedd csípőre a kezed, és nézd meg, mennyit tudsz elemelni a hónaljban a ruhából. Ha túl sokat, ne vedd meg!"

Fontos lépés a gardróbrendezés, amikor a személyi stylist átnézi, milyen ruhái vannak az ügyfelének. Ilyenkor osztályozzák a ruhákat: tökéletes, másképp kombinálható, illetve használhatatlan. A ruhákat természetesen csak képletesen kell kidobni a gardróbból, a kiszelektált darabokat el lehet ajándékozni, kerülhetnek ruhagyűjtőbe, szervezhetünk ruhacserepartit vagy eljuttathatjuk szeretetszolgálathoz is. "Általában a gardróbban található darabok 40-50 százalékát ki kell szelektálnunk, de van, akinél ez az arány 80-90 százalék. Nagyon ritkán van olyan, hogy csak 10 százalékot kell kivenni" - árulja el a tapasztalatait a szakember, aki szerint a megfelelő színek, anyagok és szabásvonalak ismerete a titok. "Nehéz elfogadni, de vannak olyan színek, amelyek besárgítják, besötétítik az arcot, más színek pedig lesápasztják - egyik sem jó. Magyarországon például csak nagyon kevés embernek áll jól a fekete, ami szinte egyedül a tél színtípusnak áll jól, ez viszont nálunk nem annyira jellemző. Ennek ellenére nagyon sokak ruhatárában megtalálható ez a szín; úgy gondolják, mindennel kombinálható. Ez hatalmas tévedés: pasztellrózsaszínnel például kifejezetten borzalmas, nyáron pedig szintén nem a legjobb választás, csak hogy egy példát említsek."
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

A vásárlás csak ezután jön. Nóra szerint a teljes ruhatárat 5-6 különböző üzletből már fel lehet építeni. Róla szinte mindenki tudja, hogy rendszeresen viszi az ügyfeleit turkálókba is, háromnegyedük vele ment először, de vannak, akik meglepődnek ezen. "Néhány ügyfelem nem akart turkálóba menni, mert azt mondták, hogy az energiák belekerülnek a ruhákba, és ha más ruháját veszed fel, azzal az energiáját is felveszed. Más kérdés, hogy ezekben a boltokban vannak olyan darabok is, amelyeket soha senki nem hordott. Igyekszem átállítani az ügyfeleimet arra, hogy a turkálás nem lenézendő dolog. A legjobb vállfás second hand üzletekben olyan minőségű a választék, mint egy-egy pláza bármelyik boltjában, csak éppen harmada áron. Ahova én járok, ott Angliából szerzik be a ruhákat, azaz magasabb minőségűek: színesek, mintásak, sok fazont, anyagot és méretet találunk."
"Sokan ellenállnak a fehér nadrágnak, mert fehér, pedig inkább az anyagán és a szabásán múlik, hogy felveheti-e valaki, nem pedig a színén"

Általában 100-150 ezer forintot költenek az ügyfelei, ami soknak tűnik, pedig egy fast fashion üzletben mindössze 12-15 darab ruha és kiegészítő jön ki belőle, míg a turkálóban körülbelül 50. Egy-egy vásárlás alkalmával körülbelül a fél ruhatárat cserélik, általában két szezonra vásárolnak, és a megvásárolt darabokat - a lelőhelytől függően - akár 3 vagy 5 évig is lehet viselni. Sajnos még így sem lehet mindenkinek segíteni. Például ha valaki nem konfekcióméret, akkor már varrónőre van szükség. "A megbeszélésen mindig elmondom az ügyfeleimnek, hogy legyenek nyitottak, mert valószínűleg olyan dolgokat fogok mutatni, amit addig nem próbáltak, viszont a saját határaikat nekik kell érezni. Sokkal több ruha áll jól, mint amennyit valóban magadénak érzel."
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

A stílust egyébként bármilyen életkorig lehet változtatni. Van, aki huszonévesen is teljesen konzervatív és merev elképzelései vannak az öltözködésről, és van, aki 60 évesen is színes, izgalmas ruhákat visel - mondja Nóra, akinek megdöbbentő tapasztalatai is vannak. "Sokan már negyvenéves kor körül elássák magukat. Volt egy ügyfelem, aki egy vidéki kisvárosból jött hozzám. Ő mondta azt, hogy egy negyvenéves nőnek már nem lehet kint a térde, mert megszólják. Egy térdről beszélünk, nem pedig a combról! Nagyon sokan idő előtt öregítik magukat. A másik véglet az, aki mindenfélét magára aggat, vagy mindent kipakol a kirakatba, mert azt hiszi, hogy attól marad fiatal."
"Sokan állandóan viselik a ballagásra kapott aranyláncot, pedig az inkább az elegánsabb ruhák mellett mutat jól, egy pamut felsőhöz nem illik"

Vajon a választott személyi stylist személyisége, stílusa mennyire befolyásolja azt, hogy végül milyen ruhákkal térünk haza? "Valamennyire beleviszem a saját stílusomat, ez tagadhatatlan. A nőies nő az ideálom, ennek a kialakításában vagyok a legjobb. Ha valaki nagyon egyedi akar lenni és a magyar divattervezők ruháit szeretné hordani, akkor nem én vagyok a legjobb választás."
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Ugyan eddig csak a nőkről volt szó, de Nóra ügyfeleinek 40 százaléka férfi. Tapasztalatai szerint a férfiak Magyarországon még mindig sokkal kevésbé figyelnek magukra, mint a nők."Magyarországon még mindig tartja magát az a nézet, hogy aki tudja, mi áll jól neki és használja is ezt a tudást, az biztosan meleg. Az, hogy valaki szeret öltözködni és jól kinézni, még lehet heteró. Sok pasi egy vagy két számmal nagyobb ruhát vesz, mert az a nézet is tartja magát, hogy L-es méret alatt nem férfi a férfi. És ha valakinek S-es vagy M-es mérete van, akkor mi van? Általában jellegtelen dolgokat hordanak, nem mernek színesen öltözködni, ha viszont igen, akkor túl rikítóak, vagy túl sportosra veszik a figurát."

Nekem nagyon nagyon tetszett ez a cikk! Szorgalmazom a stylist szakma fellendülését hazánkban is, hiszen nagyon sok ember önbizalmán és közérzetén tud segíteni. Nagyon tetszik ez a munka, szívesen csinálnám. :))



2012. augusztus 23., csütörtök

Tumblr

Csináltam a blognak Tumblr-t! Nyugodtan nézzétek ezt is, minden nap kiteszem a friss híreket a blogról! :))
Ja és rég kértem már, de ha már erre jársz, írd be magad rendszeres olvasónak, köszönöm! :))
http://ezekvagyunk-mi.tumblr.com/


Burgundy, az ősz legdivatosabb színe




Az idei ősz talán egyik legnagyobb divatszíne a burgundy vörös lesz. Nagyon sok bolt kínálatában megtalálható, és mondhatni, hogy egész sok színnel lehet kombinálni. Megmutatom a boltok kínálatát. :)) (hasonló bejezést találtok itt: http://ezekvagyunk-mi.blogspot.hu/2012/08/2012-osz-military-trend-i-love-it.html)






2012. augusztus 22., szerda

Szuper Star Wars póló!



Ma is voltam vásárolni a barátnőmmel, és szokás szerint a kedvenc turimba mentünk a Renoválásba. http://renovalasbolt.hu/ És találtam egy írtó szuper Star Wars-os pólót, potom 1900 ft.-ért!! :DD
Úgyhogy úgy döntöttem a mai szettek alapja ez a póló lesz! :))



Szóval akkor jöhetnek is a szettek!! :))






2012. augusztus 21., kedd

Egy fantasztikus nap! :)

Ez még egy Balatonon készült kép, a kompról fotóztam, rengeteg sirály repkedett fölöttünk, nagyon szép volt! :))

A héten voltam a barátnőmmel Larával (egyébként neki is van blogja:http://laradestinylifestyle.blogspot.hu/a belvárosban egy kis... divat túrán. :DD Nagyon szuper volt! Két boltba látogattunk el, az egyik kedvenc turkálómba, a Renoválásba (Dohány utca, Blaha Lujza térnél) és az új felfedezettembe, a Szputnyik shopba! :DD Nagyon tetszett a bolt barátságos, retró kivitele. Utána kimentünk egy kicsit a Margit-szigetre és még fotózgattam a környező utcákban. :))
http://szputnyikshop.hu/
http://www.renovalasbolt.hu/
http://www.facebook.com/szputnyikshop
http://www.facebook.com/renovalas

A kedvenc boltomban találtam is egy szuper khaki színű szoknyát, nagyon kényelmes és praktikus. Imádom! :)) Az egyik szettemben volt egy nagyon hasonló szoknya, ilyesmit vettem: http://ezekvagyunk-mi.blogspot.hu/2012/08/2012-osz-military-trend-i-love-it.html

 Ezt a képet a Szputnyik shopban csináltam, és ez csupán a teljes kínálat elenyésző ám roppant tetszetős része! Már csak az élmény miatt is érdemes szerintem benézni! :))
 Imádtam ennek a lemezboltnak a retró kinézetét! :))
 Egy érdekes kis kávézót is találtunk! :DD
 Istenem, de gyönyörű volt ez a könyvesbolt!
 Ez pedig a Duna és a Margit-sziget (egy részének) látképe. A Margit-hídról fotóztam. :))
Sokan járnak ki a festői környezetbe egy kicsit feltöltődni, pihenni. :))

És a végére jöjjön, egy, a kirándulásunk ihlette szett! :))



2012. augusztus 17., péntek

Csíkok, csíkok

Az utóbbi időben nagy divat lett a tengerész csíkozás. :)) Nagyon sokféleképpen hordható  :DD összerakok pár szettet és megmutatom hogyan! :DD


Itt a 3 szett, mindegyik különböző (legalábbis igyekeztem) :))



Szép hétvégét mindenkinek! :) XDDDD


2012. augusztus 16., csütörtök

2012 ősz, military trend /I love it!/


Közel áll a szívemhez ez a trend :DD Imádom a khaki (így leírva elég hülyén néz ki de hát... xD) színt, a terepmintát, a viszonylag egyszerű szabásvonalat, fémes, húzásos, díszítésekkel...az egészet úgy ahogy van! Szóval, idén is divat lesz ez a fajta irányzat, úgyhogy megmutatom pár bolt kínálatát, és a végére összerakok 3 szettet, hogy én ezeket a darabokat hogyan hordanám! :D a témáról bővebb infót itt találtok: http://www.retikul.hu/probafulke/military_trend_2012_osz

Image 1 of ASOS Wool Touch Military Mini Skirt With Gold ButtonsImage 1 of Denim & Supply By Ralph Lauren Chinos
Image 1 of Vila Faux Fur Lined Hooded ParkaImage 1 of ASOS Fur Hooded Detachable Lined Parka
Ruhák az ASOS-tól.(http://www.asos.com/ ) Blúzok, nadrágok, ruhák és kabátok széles választékát találjátok, engem nagyon meggyőztek! Igaz az árakat sokallom... de hát ez már az én egyéni szoc problémám. Az alul látható kabátok szabásvonala (szaknyelven parka kabátok) az egyik nagy kedvencem! Különösen tetszik a bal oldali darab.






A ZARA-ban már kiegészítők is akadnak. Ez a kínálat is szemet gyönyörködtető számomra.
http://www.zara.com/webapp/wcs/stores/servlet/home/hu/en  A nadrág és a bakancs kedvenc! :))


Bershka http://www.bershka.com/webapp/wcs/stores/servlet/home/bershkahu/en/40109502 és MANGO http://shop.mango.com/HU/mango darabok.  A Bershka kínálata nagyon változatos, tetszik. :) Igyekeztek fiatalos vonalakba önteni ezt a trendet, nagyon jól sikerült nekik! :)






A 3 szett mindegyikéhez társítható nyugodtan még egy military kabát is. :)) Remélem tetszenek! :))



2012. augusztus 15., szerda

Happiness

Elég vacakul alakul a hetem, de ezek ma felvidítottak! :DD






iemmafashion:

best quote :”)

aranyszabály





(((:

findyourlovely-way:

uu*.*

Hogwarts, Wonderland, Forks, Narnia, Panem *—————* ^^


Következőleg, valami értékelhetőbb bejegyzéssel jövök! xD

2012. augusztus 14., kedd

DIY/azaz csináld magad/ szegecses tornacipő

Egyszerűen szerelmes vagyok a szegecses dolgokba! Imádom, imádom... és ja mondtam már hogy imádom? Úgyhogy nagyon örültem mikor megláttam ezeket a képeket. Egyszerű de nagyszerű megoldás arra, hogy dobj fel egy sima tornacipőt szegecsekkel! Szerintem nagyon tutin néz ki! :DD


Amire szükséged lesz:

  • egy pár tornacipő (nem márkafüggő, bármilyen cipőt megcsinálhatsz így)
  • kb.100-200 szegecs (lehet kapni több színben, hobby vagy varrós boltokban tudsz utánanézni esetleg a neten)
  • szuper erős pillanatragasztó, vagy még jobb, ha a esetleg a boltban megkérdezed, hogy milyen fajta ragasztót ajánlanának kifejezetten erre a célra
  • fogpiszkáló, jégkrémes pálcika


Kezdjük is! Tegyél egy kicsi ragasztót a jégkrémes pálcikára, és onnan a fogpiszkáló segítségével tudod rákenni a szegecsekre. Fujj rá egy kicsit mikor már lekented, és nyomd rá kb. 15 másodpercig a cipőre. Mivel nagyon sok kis szegecset kell felrakni, ez nagyon idő és türelem igényes munka.


Majd szépen kezdd el felrakni a többit is.


Igyekezz a szabályos sorokat megtartani.


Légy türelmes.


Ha minden olyan részre amit ki akartál dekorálni, feltetted a szegecseket készen is vagy! Viszont várj egy napot mielőtt hordani kezdenéd, hogy tutira megszáradjon! :))) (Nem csak ebben a formában lehet feltenni a szegecseket, a cipő más részére is felragaszthatod)




Remélem tetszik az ötlet! :DD Ha valamit nem értetek, vagy elakadtatok, írjatok e-mailt, vagy kommentet. (ja és érdemes venni pluszba tartalék szegecseket, ha netán egy-egy lepotyogna legyen mivel pótolni) :DD